Segíts, ha igénylik!

Egy sokoldalú orvos első honlap-próbálkozását látod. Hitvesem s jómagam cukorbeteg-ételreceptjeinket és más hasznosat és kellemeset szeretnénk megosztani veled, ha érdekel.

 

Búcsú Picurtól

 

picur.jpg

 

 

12 éve történt, de mintha tegnap lett volna. Akkor sirattuk el Kingát, ki 13 éves hűséges barátság és szolgálat folyamán családunk négylábú tagja lett.

 

Együtt töltöttük családunk és gyermekeink boldog fiatal éveit. Együtt jártuk az erdőt-mezőt, naphosszat fürödtünk a Tisza vizébe. Mindannyiszor eljárt velünk gyalog a hétvégi kertbe, ahol nagyon jól érezte magát. Ott is temettük el. Pótolhatatlan veszteség volt.

 

Halálát eltitkoltuk kisunokám előtt, aki őt nagyon szerette.

 

Lejött hozzánk és hiába hívta füttyel a cimboráját. Akkor döbbent rá, hogy nincs Kinga.

 

Ölembe vettem és megmagyaráztam, kogy Kinga itthagyott bennünket és becsülettel eltemettük. A vártnál férfiasabban viselte a szomorú hírt, majd néhány perc hangtalan járkálás után visszajött hozzám és vígasztalni próbált.

 

„Jó kutya volt Kinga, nagy kár érte, de ne búsúlj, Apa, (így hívott engem, a nagyapját) szerzek  én néked kutyát”, szólt vígasztaló hangon.

 

Néhány hét elteltével beállított egy dundi kutyakölyökkel, mely alig volt kisebb nála. „Meglepetés!” mondta ragyogó szemekkel.

 

Ő lett a Picur, ki, bár nem feledtette Kingát, de vígaszt hozott a családba.

 

Bár keverékkutya volt, szép példánnyá fejlődött, szép, okos, szófogadó volt. Imádott bennünket és mi is viszont imádtuk őt.

 

Az ő korában már nem volt járművünk, tehát gyalog és biciklivel jártuk vele az erdőt. Csak néha vitték el a gyerekek autózni messzebbre. Imádta a vizet, bármilyen hideg időben is képes volt beugrani fürödni. Így hűtötte meg a fülét, melyre kényes maradt egész életében. Teljesen szobatiszta volt. Imádta a természetet, a madarakat, a mókusokat.

 

Szeretett játékai voltak, melyeket időnként előszedett és naphosszatt dédelgetett.

 

Szeretett enni, de nem volt torkos. Megtanulta enni a zöldségeket és sok gyümölcsöt. Hej, mennyi almát ropogtattunk el téli esténként. Étkezés után elkérte a tányérokat „mosogatni”.

 

Megtanult beszélni és értette a beszédet. Ha valamit nagyon akart, szépen leült és érthetően vakkantotta „ham”.

 

Együtt vénült velünk, bár mindvégig kapatos volt a játékra.

 

Bolhája csak kölyökkorában volt, azóta makulátlan tiszta. Néha kullancsot kapott, de mindig idejében észrevettük, eltávolítottuk.

 

Élete folyamán nem esett teherbe, vigyáztunk rá a kritikus időkben. De volt néhány álterhessége, emlőduzzanattal, tejeléssel, amit nehezen viselt el.

 

Néhány éve jelent meg az emlőjében egy, majd több daganat. Latolgattam, eltávolítsam-e, de mindig lebeszéltek. Uralkodik olyan vélemény, hogy nem szabad megbolygatni az ilyesmit, mert akkor agresszívebbé válik.

 

Két-három napja vettük észre, hogy kedvetlen, bár még evett. Majd láthatóan rohamosan súlyos beteg lett. A sürgős beavatkozás, kivizsgálás, infúzió, intenzív kezelés vajmi kevés eredménnyel járt. A laboratórium komoly biokémiai változásokat mutatott ki. Egy nap alatt teljesen legyengült. Együtt vírrasztottunk a kínoktól síró, szenvedő Picurunkkal az utolsó éjszakán. Reggel már nem bírt felkelni, csak farkcsóválással jelezte, mikor elbúcsúztam Tőle.

 

A második infúziót és a további kivizsgálásokat már nem érte meg. Kora délelőtt 12 éves korában 2012 június 14-én kiszenvedett. És elment vele a fiatalságunk is.

 

Pontos diagnózis nincs, de alapos gyanú áll fenn, hogy belső tumorai voltak.

 

Nem jár már ezútán Picur velünk kirándulni. Nem talál több kullancsot. Nem hólyagosodik fel többé a mancsa a kirándulások alatt. Nem kergeti fel a fára a mókusokat, a macskákat. Nem bökdös többé a fejével símogatást kunyerálva. Nem mosogat több tányért. Nem eszünk többé együtt almát. Nem lop Picur több káposztát, sárgarépát, krumplit a piacról hozott zöldséges kosárból.

 

Picur nem járt a 12 év folyamán a kertünkben. Most került oda először, hogy együtt aludja örök álmát Kingával. Fájó szívvel búcsúzunk Tőled, drága barátunk.

picur1.jpg

 

picur2.jpg

picur3.jpg

picur4.jpg

picur5.jpg

picur6.jpg

picur7.jpg

 

 

 


 



Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

2. Karácsonyi kaktusz (Schlumbergera)

► sokféle hasznos tudnivaló a karácsonyi kaktuszokról,szaporításukról, szép fotók a virágokról, sok segítség a gondozáshoz.

karacsonyikaktusz.hupont.hu

3. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

4. Karcagi Kunlovarda - Lovas programok - Vendéglátás - Pihenés

► Lovas programok, lovasoktatás, lovaskocsikázás, relaxációs lovaglás, csikós bemutató hangulatos családi környezetben

kunlovarda.hupont.hu

5. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

6. Minden ami számvitel... A-tól Z-ig

► Számvitel vizsgára készülsz, vagy szeretnéd ismereteidet bővíteni, netán most ismerekedsz a tantárggyal vagy csak egyszerűen kíváncsi vagy? Ha a válasz igen, akkor itt a helyed! Gyere, és számvitelezz Te is!

szamvitelezz.hupont.hu

7. www.sztarokfan.hupont.hu

► itt mindent megtudhatsz kedvenc sztárjaidról !!!!

sztarokfan.hupont.hu

8. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.

► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."

mindigvantovabb.hupont.hu

9. BABAGYŰJTEMÉNY

► Gazdag Katalin népviseleti és nemzetközi babagyűjteménye - Doll Collection

babagyujtemeny.hupont.hu

10. 100% Csajoknak :))

► Csak Csajoknak!Fiúk: Ha beléptek mehet is kifele ez nem nektek valók!

nikihivatalosweboldala.hupont.hu

11. Szántó/Zalaszántó hely,- és a Szekér família családtörténetének kutatása

► A helytörténet a múltról beszél, de a jelenhez szól. Térj vissza oda, ahol megdobban a szíved és megtalálod lelked otthonát.

zalaszantoiszeker.hupont.hu

12. Olcsó asztalos Budapesten

► Budapesti asztalos rövid határidővel vállalja beépített szekrények, nappali bútorok, konyhabútorok, kerti bútorok, gardróbok tervezését, elkészítését és beépítését (30) 651 0393

asztalosbudapest.hupont.hu

13. RE - FLEXI - OK

► "Ágyúval verébre?!"

reflexiok.hupont.hu

14. Parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás felújítás

► Olcsó parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás, parketta lerakás, parketta javítás, Makács Tamás 06 30 317-4687, parketta felújítás garanciával, korrekt árakkal.

aparkettacsiszolas.hupont.hu

15. Szélvédő javítás Győr Puskás Tivadar u. 19.

► Szélvédő javítás Győr, szélvédőcsere Győr akár azonnal, hétvégén is, +36 70 602 6000. Kőfelverődés javítás, repedt szélvédő javítás.

szelvedojavitasgyor.hupont.hu

16. Varga Géza: A székely rovásírás

► Nemzeti írásunk teljesebb leírásának vázlata

szekely-rovasiras.hupont.hu

17. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT

► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád

ahazanemeladomozgalom.hupont.hu

18. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából

► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek

nevnapikoszontok.hupont.hu

19. GLUTÉNMENTES ÖVEZET

► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?

glutenmentesreceptek.hupont.hu

20. PRO-SPORT

► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.

pro-sport.hupont.hu

21. Vertikális és Horizontális Szélturbinák Katalógusa

► Vertikális és Horizontális szélturbinák szines Katalógusa a nagyvilágból. Redaktion: Peter Borsanyi VAWT-Techniker >>> Savonius-Balaton HUNGARY 2008 - 2019

savonius-balaton.hupont.hu

22. Utólagos vízszigetelés Budapest +36 30 2491 291

► Salétromos falak utólagos vízszigetelése Budapesten, lábazati szigetelés, terasz szigetelés, pinceszigetelés injektálással +36 30 2491 291.

utolagosvizszigetelesbp.hupont.hu

23. Szag-és Páraelszívó szerelés, javítás +36 20 988 4170

► Amennyiben Önnek is fontos az egészség valamint a tisztaság tegye meg az első lépést a mindig friss levegőért otthonában.

szagelszivo.hupont.hu

24. Angyali menedék

► Angyali vezetés a megfáradt és beteg lelkeknek

archangelgabriel.hupont.hu

25. ASZFALTOZÁS,ÚTÉPÍTÉS,TÉRKÖVEZÉS! ÉRD.: aszfaltozas2002@gmail.com

► ASZFALTOZÁS AKCIÓ|ÚTÉPÍTÉS| MART ASZFALTOZÁS| ÚTFESTÉS| ASZFALTOZÁS KEDVEZŐ ÁRAK| MINŐSÉGI MUNKA| GARANCIÁLIS ASZFALTOZÁS|

karpati-aszfalt.hupont.hu

26. Álomfejtés

► Az embereket ősidők óta foglalkoztatják álmaik.Honnan erednek ezek a múló misztikus képsorok?Vajon mit jelentenek? Itt megtalálod a válaszokat,és az álomszótár segít az álom megfejtésében.

alomfejtes.hupont.hu

27. Bútor restaurátor,műbútor asztalos,asztalos,egyedi konyhák,egyedi gardrobok

► Politúrozás, lakkozás, bútorrestaurálás,bútor felújítás,bútor restaurálás,egyedi konyhabútorok egyedi gardrobszekrények készítése,műbútor asztalos,

restaurator.hupont.hu

28. HATODIK NAPON

► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

hatodiknapon.hupont.hu

29. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK

► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.

rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu

30. Foci menedzser 1. ÉVAD

► Itt a csapatokat tudjátok menedzselni!Ebbe beletartozik a kezdőcsapat beállítása és az átigazolások!Ha jelentkeztek akkor prémiumot kaptok 1 teljes szezonra!Jelentkezés:tbabicz@freemail.hu e-mail címen történik!

focimenedzsermod.hupont.hu

31. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu

32. Gyári,bontott,utángyártott alkatrész,gumiabroncs beszerzése,értékesítése.

► Keressen ha FORD vagy más autóALKATRÉSZ kell!!!Hogy mindig jó ára legyen!!!Alkatrészbeszerzés A-Z-ig!Egyedi szervizcsomag ajánlatok,csak önnek!

kocsialkatresz.hupont.hu

33. PRO-SPORT 2

► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatása: 2012./XVII. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.

prosport-ketto.hupont.hu

34. MINDEN AMI FINOM:)))

► Ételek, édes sütemények, sós sütik.

mindmegeszem.hupont.hu

35. DarkOrbit - Minden amit tudni kell róla!

► Sziasztok! Ez az oldal lényegéböl egy DarkOrbit fan oldal, ahol sok hasznos információt találhattok meg a játékhoz. FEJLESZTÉS ALATT!

darkorbit-infok.hupont.hu

36. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala

► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu

lezarasspecialista.hupont.hu

37. Tóth György Strasszer galamb tenyésztő

► Mindekit szeretettel üdvözlök a honlapmon,én a strasszer galamb tenyésztésével fogalkozom,azon belül a sárga és a vörös színnel.Remélem mindenkinek tetszeni fog a honlapom.Kellemes böngészést!

strasszergalambok.hupont.hu

38. ViVa ElClAsIcO

► Ez az oldal a focival foglalkozik.Nevét a Real Madrid-Barcelona meccsről kapta, mivel a világ egyik legnagyobb rangadója.Innen sok információt megtudhat.

vivaelclasico.hupont.hu

39. Idézet és más egyéb

► Csak neked és nem csak most:D

szivszilank.hupont.hu

40. OLCSÓ TEHERTAXI BUDAPEST

► BUDAPESTEN BÚTORSZÁLLÍTÁS, FUVAROZÁS, VÁSÁROLT BÚTOR HÁZHOZSZÁLLTÁSA, ALBÉRLETES KÖLTÖZTETÉS OLCSÓN GYORSAN RUGALMASAN.

budapestitehertaxi.hupont.hu

41. Ez is eladópont

► Tel.:+36 30 4941848 Elektronikus levél:53gyula19@freemail.hu

eziselado.hupont.hu

42. Képek

► :)

piictures.hupont.hu

43. Magyaros népi fajátékok, óriás népi játékok

► Magyaros népi hagyományőrző nagyméretű kézműves fajátékok bérelhetők rendezvényre

nepijatek.hupont.hu

44. Éder-Ház Kft

► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.

ederhazkft.hupont.hu

45. Pszichiátria és a Gonosz Pszichiáter?

► Valóban minden pszicháter gonosz? Létezik józan, rejtett pusztító szándékok nélküli (nem gonosz) pszichiáter? A pszicháter születésétől fogva gonosz vagy csak azzá válik? És mitől válik gonosszá a pszichiáter?

pszichiatria.hupont.hu

46. BABA SHOP

► USA-ból a Ruci és boldog a babuci

asistent.hupont.hu

47. Tacskó-fan-site

► itt mindent megtudhatsz.

tacsko-fan-site.hupont.hu

48. SPIRITUALIS FELEBREDES

► „Hamarosan, drága lelkek, felébredtek, és visszaemlékeztek az Ősi Földre. Felbukkannak bennetek az emlékek azokról az időkről, amikor a Föld még Egy volt. Igen, drága lélek, földi létezésetek ezen ciklusának kezdetén csak a föld és az óceán létezett"

ujfold.hupont.hu

49. Minden ami SpongyaBob

► SpongyaBob az amerikai rajzfilmfigura igazi sztár manapság. Ezen az oldalon megtudhattok mindent kedvencünk kitalálásáról,szerkesztőiról,készítőiről és szereplőiről.

sbbyencsu.hupont.hu

50. Képórák

► MINDIG SZEM ELŐTT AVAGY EGY SZEMREVALÓ AJÁNDÉK

keporak.hupont.hu

51. NEHÉZVILÁG

► Nem minden arany, ami fénylik, ezt az évek során megtanultuk már. Nem mindig a láthatót kell nézni, a láthatatlan megtanít, hogy vannak még csodák.

nehezvilag.hupont.hu

52. Kalmár Lajos nyugdíjas erdőmérnők.

► A barátságos természet megismerése,hatással van az emberi viselkedésre. A virágok szeretete, a vadászat izgalma, az ízes ételek főzése, a kertészkedés változatossága, a fényképezés öröme és az emberek kedvessége, csodálatos érzelmi világot teremt.

kalmarlajos.hupont.hu

53. Mese-Mozgás-Kuckó

► “A gyermektársaság gyógyír a lélekre.” (Dosztojevszkij)

mesemozgaskucko.hupont.hu

54. Svéd, Norvég, Egészségügyi Munkák.

► Keress sok pénzt az egészségügyben.

eszakimunka.hupont.hu

55. Olcsó duguláselhárítás Ecseren

► Garanciális, olcsó duguláselhárítás Ecseren 06 20 293-4400 Csongrádi László

dugulaselharitasecser.hupont.hu

56. HOME STAGING tanácsadás Bp-en Könyvelés, adótanácsadás a XV. kerületben

► Precizitás, pontosság, megbízhatóság, ez a 3 alapelvünk. Célunk, hogy minden ügyfelünk elégedett legyen.

komkontroll.hupont.hu

57. Egy Könyvmoly Oldala

► Te sem tudod letenni a könyveket? Imádsz olvasni??? Nem találod a neked való könyvet? Ezen az oldalon könyveket ajánlok neked, tartalmukkal egybekötve.

egy-konyvmoly-oldala.hupont.hu

58. Tisztelj minden embert úgy ,ahogyan szeretnéd,nogy tiszteljenek mások.

► Szeretnék tanulni,mert mindenkitől lehet tanulni,de nem mindent feltétlenül.

jozsvai-istvan.hupont.hu

59. GÁZSZERELÉS

► GÁZ-KLIMA szerelés javitás karbantartás,bojler,konvektor,kazán,cirkó szerelés

gazjavitas.hupont.hu

60. Egészséges termékek webáruházból YESSPLUS Vass Erika

► Az orvos orvosolgat, de a természet az, amely meggyógyít! Ebben segít a YESSPLUS!

joletegeszseg.hupont.hu

61. Steak, grill, flekken, receptek,

► Üdvözlöm! Remélem sok tanáccsal szolgálhatók a steak, grill, flekken kedvelőinek, valamint ötleteket adhatok az alapanyag beszerzéséhez.

steak.hupont.hu

62. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

kartyaigenyles.hupont.hu

63. KREATIVITÁS

► Minden ember drágakőnek születik, s az évek csiszolják gyémánttá!

internet-es-kreativitas.hupont.hu

64. Sztárok és webcímek

► Sztárképek,weboldalakcímei,SP dalszövege(Kérlek ,hogy2)és az új dala

sportolj.hupont.hu

65. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

kemfel.hupont.hu

66. Képek, Receptek, stb. egyhelyen

► Nem tudod mit főznél, vagy esetleg vágysz valamilyen sütire?? Akkor itt a helyed!!

katamlapja.hupont.hu

67. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

takaritogepkolcsonzes.hupont.hu

68. H3R3~nT klán oldala

► Cs 1.6 4ever

herent.hupont.hu

69. _Miss Miley Cyrus.♥

► [L] Itt Miley Cyrus Az Oldal Hercegnője (: .♥

nguyenhien.hupont.hu

70. Használt ruhák

► Használt gyermek ruhák, játékok és más egyeb dolgok

csanyicsalad.hupont.hu

71. Új háztartási és műszaki cikkek , forrasztási ,szervizelési segédanyagok

► Ön a legjobb helyen jár ahhoz, hogy jó minőségű, ÚJ, de olcsó műszaki és háztartási cikkekre találjon. Valamint Olasz gyártmányú , jó minőségű és mégis olcsó kenő- , paneltisztító- , levegő- , cimke eltávolító-sprayt , stb... , rendelhessen .

olcso-muszaki-cikkek.hupont.hu

72. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

magic-car.hupont.hu

73. A BANKOK ÁLTAL VISSZAVETT SPANYOLORSZÁGI INGATLANOK AKÁR FÉL ÁRON!

► A Bankok által visszavett INGATLANOK!!!!Apartmanok,sorházak,villák,üzlethelyiségek,nagy választékban HIHETETLEN OLCSÓN!!!"Mi számitunk Önre,Ön számithat Ránk!!!

abankielvettspanyolhazak.hupont.hu

74. szerelemtanya

► Ahol az álom valósággá válik!

randitanya.hupont.hu

 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 25
Tegnapi: 69
Heti: 25
Havi: 697
Össz.: 326 538

Látogatottság növelés
Oldal: Búcsú Picurtól
Segíts, ha igénylik! - © 2008 - 2026 - cukorbeteg.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével egyszerű a honlap készítés! Programozói tudás nélkül is: Honlap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »