Negyven esztendő telt el azóta, ám a korombeli nagyapák, nagymamák, az akkori tinédzserek emlékezetében fríssen él azoknak a napoknak minden mozzanata. Gyönyörű, verőfényes, aranylombhullásos, hosszú ősz volt akkor is, igazi vénasszonyok nyara. 15 éves fejjel Beregszász akkori egyetlen magyar tannyelvű középiskolájának, a Bocskai-utcai iskolának nyolcadikosai voltunk. Az utcát Bohdan Hmelnickijre keresztelték át, ám akkor is, azóta is régi nevén, Bocskai-utcának nevezi mindenki Beregszászban. Az iskolát csak az azelőtti évben fejlesztették hétosztályosból középiskolává, és a továbbtanulóknak tandíjat kellett fizetniük. Tankönyveink nem lévén, orosz nyelvű könyvekből, vagy derék tanáraink által szerkesztett és tollbamondott jegyzetekből tanultunk. Tanárainkat orosz szokás szerint Iván Ivánovicsoknak, Nyikoláj Nyikolájevicseknek kellett szólítanunk. Még drága, örök emlékű magyar nyelvtanárnőnk, Drávai Gizi néni is Gizella Jevgenyijevna volt a tanfelügyelő jelenlétében. Magyar irodalom órákon nem esett szó sem Kölcseyről, sem Madáchról. A tanterv jelentős része Kocjubinszkij, Franko és Sevcsenko munkásságának volt szentelvelve, magyar fordításban. Sztálin atyánkat már eltemettük, de megmaradt bennünk a félelem, az a refleksz, hogy ne beszéljünk arról, amiről otthon esett szó, ne hangoztassuk mások előtt saját véleményünket, mert abból csak baj származhat. Templomba jámi, imádkozni tilos volt. Az ilyeneket kizárták a Komszomolból, nem kaphatott ajánlást a továbbtanulásra, egyetemi felvételire, szüleiket beidézték, szekírozták. Magyar nyelvű sajtótermékek nem lévén, apáinktól örökölt, féltve örzött Atheneum-kiadású szépirodalmat, Verne-regényeket, Göre Gábort és ponyvaregényeket kölcsönöztünk egymástól.
Lelkes tanáraink vezetésével énekkart, szavalókórust szerveztünk, műsoros estéket rendeztünk. Ám műsorainkat szigorúan cenzúrázták. Egyiküket az „Által mennék én a Tiszán ladikon” című népdal miatt tiltották le azzal az utasítással, hogy maradjunk mi csak szépen itt és ne menjünk a Tiszán által. A határok zárva voltak, le volt húzva a vasfüggöny. Életünk az ötéves tervek és a partkongresszusok közötti időszakokra volt felosztva.
Néhány osztálytársunk apátlan félárva volt. Tudtuk, de nem firtattuk, melyikük szülője maradt a Don-kanyarnál, melyikük nem tért vissza a „málenykij robotból”. Erről nem volt szabad beszélni.
Televízió nem lévén, egyetlen kapcsolatunk a világgal, a kultúrával, a magyar szóval a rádió volt. A legszegényebb családban is volt, és virradattól műsorzárásig szólt a bádogdobozos »Moszkvics«, »ARZ« (áerzé) készülék. A rossz vételi lehetőségek miatt inkább a Kossuth-rádió műsorát hallgattuk és nagy titokban, éjszakánként, zárt ajtóknál-ablakoknál megkíséreltünk a műsorzavarás zakatolásán keresztül valamit kiszűrni a »Szabad Európa«, vagy az »Amerika Hangja« magyar nyelvű műsorából.
Sztálin halála után már érezhető volt valami szokatlan, ami változásokat sejtetett. A szél röpiratokat szóró léggömböket hozott valahonnan nyugat felől. Az állambiztonsági szervek ébersége dacára elkallódott néhány röpirat és kézről kézre járt.
Én is találtam egyet a Kiserdőben. Az akkori magyar zsarnokot, Rákosi Mátyást ábrázolta a gúnyrajz, amint menekül egy reá omló Sztálin-szobor alól. Senki nem agitált bennünket, mégis, 15 évesen is, mindegyikünk úgy érezte, hogy minden, ami szovjet, ami kommunista, számunkra idegen, ellenszenves. Erről senki sem beszélt, de életünk állandó néma tiltakozás volt.
Október 23-án is egész nap szólt a rádió. Délután felfigyeltünk arra, hogy megszakítva a műsort, többször is beolvassák Piros László belügyminiszter felhívását. Nyugalomra szólították fel az utcákon gyülekezőket, egyre fenyegetőbben, végül kilátásba helyezve a rendfenntartó erők bevetését. A hírek csak felületesen tájékoztattak arról, hogy a főváros területén „garázda elemek” randalíroznak. Azt nem említették, csak később tudtuk meg, hogy az egyetemisták békés tüntetése folyt, hogy hozzájuk csatlakozott egész Budapest lakossága, hogy nem követeltek mást, mint szabadságot, demokráciát, önállóságot, az idegen csapatok kivonását, a terroruralom megszüntetését. Csak később tudtuk meg azt is, hogy a hatalom a békésen, rendezetten tüntető egyetemisták ellen bevetette a rendőrséget, a katonaságot, az ÁVH-t, a tömegekbe lövetett. Azt is megtudtuk, hogy a katonai alakulatok többsége nem volt hajlandó a nép ellen harcolni, a forradalom oldalára állt, csak az ávósok tartottak ki, és végezték hóhérmunkájukat...
Másnap reggel a rádió már nem sugározta megszokott műsorait, a Falurádiót, a híreket. Csak zene szólt, s időnként szünetelt az adás. Már tudjuk, ekkor folyt a Rádió ostroma.
Első nap az iskola még nem fogta fel a történteket. A szünetekben az udvaron a megszokott élet folyt, futkározás, foci, a lányok pletykáltak, néhány fiú a vécében dugiban cigizett. A legizgatottabb az a néhány magyarul nem beszélő, keletről vidékünkre települt tanár volt, aki riadtan tudakolózott, tőlünk igyekezett kipuhatolni a történteket és nagy ijedtségében már össze is csomagolt, attól tartva, hogy menekülnie kell Kárpátaljáról.
Alig vártuk a tanítás végét, szaladtunk haza a rádiókészülékekhez. A műsor teljesen felborult. Egész nap zenét sugároztak bejelentésekkel, felhívásokkal megszakítva. A bemondó szerepét a népszerű sportriporter, Szepesi György vállalta magára. Ekkor már fény derült egyes részletekre. Megtudtuk, hogy utcai harcok folynak. Kapcsolgattuk a készüléket. Amerika Hangja, Szabad Európa adásaiból próbáltunk valamit kiszűrni a fülsiketítő zakatoláson keresztül. Az értesülések ellentétesek voltak. Több órán keresztül szünetelt a Magyar Rádió adása, majd felhangzott a Kossuth Rádió ismert szignálja. Ezúttal mintha tisztábban, őszintébben csengett volna. Ma is emlékszem a bemondó ünnepélyes szavaira: »Itt a szabad Magyar Rádió! Kossuth Rádió, Budapest!«. Elmondta, hogy esztendők folyamán e hullámhosszon rengeteg hazugság hangzott el, de ezentúl másképp lesz, mert Budapesten győzött a forradalom. Beszámoltak a történtekről, felolvasták a forradalom kiáltványát, a követeléseket.
A következő napokat végig izgultuk a rádió mellett. Értesültünk a pártház ostromáról, a corvinközi harcokról, az áldozatokról, a disszidensekről, Mindszenthy bíboros kiszabadításáról. A világ felfigyelt Magyarországra. Ám a külföldi értesülések ellentmondásosak voltak. Saját fülemmel hallottam a Szabad Európa hullámhosszán egy »szemtanú« bejelentését, miszerint a nép kedvence, a labdarúgó válogatott kapitánya, Puskás Ferenc a forradalom oldalán harcoló katonatisztként a csapatát vezetve halt hősi halált egy szovjet katona golyójától. Később derült ki, hogy a forradalom idején Puskásék a Honvéddal Dél-Amerikában fociztak.
A vihar lecsendesedett. Nagy Imre állt az ország élére, kormányt alakított. Pártok alakultak újjá. Tárgyalások folytak a szovjet csapatok kivonásáról. Már reménykedni kezdtünk, úgy tűnt, nem hiába volt a véráldozat.
A magyar olimpikonok e válságos időkben, az otthonmaradottakért aggódva Melbourne-ben 13 aranyéremmel öregbítették a magyar sport hírnevét.
Gyanús volt a csend, a vihar előtti csend. A szovjetek szokatlanul nyugodtan viselték a történteket, tárgyaltak a magyar kormánnyal. Rákosi, a zsarnok, nem mert visszatérni a Szovjetunióból, ahol éppen szabadságát töltötte.
A rádió keresőgombját forgatva egy eddig ismeretlen magyarul beszéló állomást találtam. Kádár János és az Ideiglenes Munkás-Paraszt Kormány felhívását ismételgették, és a szovjetekhez intézett segélykérő folyamodványt. Felvillant több, később közismertté vált név, melyek közül leginkább Münnich Ferenc maradt meg emlékezetemben. Sok év múltán derült fény arra, hogy az említett bábkormányt a szovjetek itt alakították meg Kárpátalján, s innen sugározta az adó a felhívásokat.
November első napjaiban már alig lehetett tanításról beszélni iskolánkban. Magyarországon még nem sejtettek semmit, bizakodtak, tárgyaltak a szovjetekkel, amikor mi már tudtuk, hogy a forradalmat vérbefojtják. Napokon keresztül folyamatos oszlopban dübörgött száz és száz páncélos harckocsi és mindenféle hernyótalpas hadiszörny a Bocskai-utcán, az iskolánk előtt Búcsún és Dédán keresztül a magyar határ felé. Az utcára csődültünk mindanyian, a zajtól és izgalomtól nem tudtunk tanulni.
November 4-e szomorú és feledhetetlen emlékű. A szovjet főhadiszálláson letartóztatják a tárgyalásra invitált, Maléter Pál által vezetett magyar kormányküldöttséget. Most is a fülemben cseng a Magyar Kormány kétségbeesett segélykérése a világhoz, melyet egyfolytában ismételt a bemondó ezen a hajnalon. »Ne hagyják újból eltiporni a magyar szabadságot, a demokráciát, ne hagyják ismét rabságba hajtani a magyar népet!«. A kérés, mint megannyiszor a történelem folyamán, most sem talált meghallgatásra. A többszörös túlerő győzött. A következő napokon ugyanazon az úton, az iskolánk előtt szállították vissza vérbefegyva, bekötözve, hordágyon a sebesült szovjet katonák százait, a szétlőtt, összeégett járműveket. A forradalmárok nem adták ingyen életüket, s az ügyet.
Következett Recsk és a megtorlás.
1956 Szilveszterén iskolánkban táncmulatság volt. Jobb mulatási lehetőség hiányában eljöttek a szülők, ismerősök és jelen voltak a tanárok is. Miután az óra elütötte az éjfélt, felmerészkedtem a színpadra és szavalni kezdtem:
„Föltámadott a tenger,
A népek tengere:
Ijesztve eget-földet,
Szilaj hullámokat vet
Rémítő ereje.
Látjátok ezt a táncot?
Halljátok e zenét?
Akik még nem tudtátok,
Most megtanulhatjátok,
Hogyan mulat a nép.”
Halálos csend lett, miután elhangzottak Petőfi nem éppen szilveszteri mulatságba illő, de igen aktuális szavai. Vártam az államvédelmieket, de nem történt semmi, nem akadt közöttünk áruló.
Az eseményeket követően egyik osztálytársam szülei egy mellékvágányon veszteglő, bedeszkázott ablakú tehervagonokból álló szerelvény irányából magyar nyelvű segélykérést véltek hallani. A forradalomban résztvett budapesti egyetemisták egyik csoportját szállították szibériai kényszermunkára. A jó emberek titokban enni-innivalót csempésztek a foglyoknak, kijátszva a KGB és az AVH éberségét. Hosszú éveken át segítették élelemmel, ruhával, pénzzel a Szibériában raboskodókat, közvetítettek, kapcsolatot teremtettek a Pesten maradt szülők és gyermekeik között. Minderre csak sok év múltán, véletlenül derült fény.
Emlékezünk. Emlékezzünk 1956-ra!
1996.október 19. Kárpáti Igaz Szó.
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK
1. Naposcsibe, napos gyöngyös eladó, csirke, házi csibe a vésztői keltetőből
► Galor hibrid gyöngytyúk naposcsibe eladó. Gyors növekedés, kiváló húsminőség, országos kiszállítás
csibekelteto.hupont.hu
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
1. ÜZEMANYAGSZIVATTYÚ/AC PUMPA - MaTi-CaR Alkatrészek Miskolcon...
► ÚJ AC PUMPÁK-ÜZEMANYGASZIVATTYÚK: Audi BMW Chevrolet Citroen Dacia Daewoo Fiat Ford Honda Hyundai Isuzu Iveco Kia Lanci Mazda Mercedes Mitsubishi Nissan Opel Peugeot Renault Saab Seat Skoda Suzuki Toyota Volvo VW Típusokhoz elérhető áron...Miskolcon
acpumpauzemanyagszivattyu.hupont.hu
2. istvanrevesz.hupont.hu azaz RÉVÉSZ ISTVÁN honlapja
► JAVASLOM, TEKINTSE MEG A TÖBBI HONLAPOMAT IS: http://istvanrevesz.freewb.hu/ továbbá a http://istvanrevesz.sokoldal.hu/ KÜLÖNLEGES, ÖNNEK IS ÉRDEKESNEK SZÁMÍTÓ TÉMÁKKAL AMIT ÉN készítettem és közrebocsájtok.Szlogenem"Mindenre legjobb orvosság az idő"
istvanrevesz.hupont.hu
3. Csajoknak. ▲
► Itt sok csajos dolgot megtalálsz, remélem tetszik. :)
csajsziikknak.hupont.hu
► Genealógiai tanulmányok és adattár
genealogiakolthay.hupont.hu
5. Villanyszerelés Javítás Kecskemét 06/30/9388145
► Családi házak,lakások,üzletek villanyszerelése régi hálózatfelújítása
csovill.hupont.hu
6. Új Aranykor, avagy egy új korszak hajnalán
► Az Aranykorral elindult a lehetőség, hogy az isteni tiszta jót megtapasztaljuk. Lelki napsütéses áldást! ujaranykor kukacgmail.com
ujaranykor.hupont.hu
7. Üdvözöljük Autósboltunk és Akkumulátor Üzletünk Honlapján
► Személygépkocsi, Motorkerékpár, Tgk., Munkagép, Hajó, Hobby akkumulátorok, alkatrészek széles választékával, és a környék legolcsóbb áraival várjuk kedves vásárlóinkat. Címünk: 2534 Tát Bécsi út 56 / CBA üzletsor 10-es út / Tel: 06-20-3-181-600
autosbolt-tat.hupont.hu
8. PALOTÁS Számítástechnikai és Területrendezési Betéti Társaság
► A társaság fő tevékenysége: megyei területrendezési terv készítése, módosítása, települések településrendezési tervének, valamint módosításának készítése, telepítési tanulmányterv, beépítési terv és javaslat készítése, továbbá szoftverfejlesztés.
palotasbt.hupont.hu
9. "Jövőnket arra keressük, ahonnan származunk."
► Csak az igazat,:reggel,délben meg este! Ami az országos hírekből kimarad! Nézd meg az érem másik oldalát,godolkodj.
taltosok.hupont.hu
10. Micimackó és barátai igaz története, avagy a világ vége
► Ami az eredeti Micimackó-ba már nem fért bele... Az eljövendő évek legnagyobb filmsikerének sztoriját olvashatod, először és magyarul, forgatókönyvszerűen megírva! Könnyek és kacagás!
micimacko-igaz-tortenete.hupont.hu
11. Autómentés,autómentő Budapest Pest Megye Tel:+36309847295
► Lipták autómentő 0-24 autómentés olcsón Budapest,Pest Megye.Belföld és Külföld! Autómentés+6 fő szállítása is!
automenteslipi.hupont.hu
12. Társasházkezelő - Közös képviselő -Társasház Üzemeltetés -Ingatlankezelés
► Mert mi a társasházak jövőjét képviseljük. Mi család tagjaként dolgozunk, és „családtagnak" is érezzük magunkat a társasházakban. Mi alakítjuk a társasházak jövőjét. Kapcsolat tel.: + 36 30 873 5623, info@budapesttarsashazkezelo.hu
tarsashazkezelo.hupont.hu
► Ne rohanj, és ne emészd magad, csak látogatóba jöttél ide, ezért állj meg, és érezd a parfümök illatát!
eredetiparfume.hupont.hu
14. VW ALKATRÉSZ MaTi-CaR - VOLKSWAGEN Alkatrészek elérhető áron Miskolcon..
► VW gyári, utángyártott autóalkatrészek (Amarok, Bora, Caddy, CC, Crafter, Derby, Eos, Fox, Golf, Jetta, Kaefer, LT , Lupo, Multivan, New Beetle, Passat, Phaeton, Polo, Scirocco, Sharan, Spacefox, Tiguan, Touareg, Touran, Transporter, Vento)
vw-alkatreszek.hupont.hu
15. ROKOLYA ÉTTEREM - a Rokolya utcai irodaház földszintjén
► ******* Nálunk nem csak az ebéd fő, hanem az egészség is! ******* Címünk: Bp. XIII. Rokolya u. 1-13. - - - - - - Telefon: +36 20 3982819 Email:rokolyabufe@gmail.com * facebook.com/Rokolya Étkező
rokolyabufe.hupont.hu
16. Yumedoll's blog
► https://yumedoll.com
yumedoll.hupont.hu
17. LÁSZLÓ ÓLOMKRISTÁLY PARÁDSASVÁR Arany J.u.13. 36/373 -574
► Családi vállalkozásunk ólomkristály termékek kézi csiszolásával foglalkozik. Különleges, egyedi termékekkel, saját tervezésű,egyéni mintavilágú kollekciókkal állunk kedves vásárlóink rendelkezésére. laszlokristaly@gmail.com
laszlokristaly.hupont.hu
18. Füstcső, füstcső könyök, kályhacső idom, tartozék gáz-, vegyestüzeléshez
► Alu-, fekete-, zománcozott-, szinterezett füstcső, füstcső könyök és egyéb kályhacső tartozékok kis- és nagykereskedelme ONLINE rendeléssel, országos házhozszállítással, BUDAPESTEN + 44 településen INGYENES HÁZHOZSZÁLLÍTÁSSAL
fustcso.hupont.hu
19. ~ Eszti Oldala ~
► Sziasztok! Ez a Weboldal a Disney Channel Sztárjaival és sok más dologgal foglakozik! Ha tetszik gyere máskor is ! Pux :)
disneycsatornasztarok.hupont.hu
► Nézzetek meg minden érdekes menüt sokkal több van ott mint te azt hiszed:)!;).°•. °•. °•. °•.puszi.•° .•° .•° .•°.
msncucc.hupont.hu
21. Manola gyerekágy leesésgátlóval + AJÁNDÉK habmatraccal! 70X140 v. 80X160
► Manola mintás gyerekágy, fiús gyerekágy, lányos gyerekágy, 70x140 80x160 méretben. Gyerekágy leesésgátlóval. Komplett gyerekbútor széles választékban. Gyerekágyak ágyneműtartóval. Leesésgátlós gyerekágy
gyerekagyam.hupont.hu
► Villanyszerelés Javítás 06 30 9388145
villanyszakik.hupont.hu
23. GYÓGYULÁSOM TÖRTÉNETE-CSILLA MÓDRA
► MINDIG VAN REMÉNY!ÉLNI JÓ!SOHA NEM SZABAD FELADNI!MINDIG VAN KIÉRT,VAGY MIÉRT ERŐSNEK LENNI!
gyogyulasom.hupont.hu
24. Eldarya Segítségek Magyarul
► Remélem segíthetek!
eldaryasegitseg.hupont.hu
25. Bútor restaurátor,műbútor asztalos,asztalos,egyedi konyhák,egyedi gardrobok
► Politúrozás, lakkozás, bútorrestaurálás,bútor felújítás,bútor restaurálás,egyedi konyhabútorok egyedi gardrobszekrények készítése,műbútor asztalos,
restaurator.hupont.hu
26. Kiváló minőségű lépcsők házhoz szállítással!
► DOLLE csiga és modul lépcső rendszerek
padlaslepcso.hupont.hu
27. Zalai Szántó település hely,- és a Szekér família családtörténet kutatása
► “Sine praeteritis futura nulla" „A múltnak kútja, a jövőnek titka van és a jelen az egyetlen, amit te alakítasz!”
szeker.hupont.hu
► Gyógyító Virágesszenciák
gyogyitokert.hupont.hu
29. Maite Perroni - RBD - Cuidado con el ángel hivatalos magyar rajongói oldala
► A honlap az Árva angyalról annak főszereplőnőjéről Maite Perroni-ról és az ő együtteséről az RBD-ről szól :) Várok minden fan-t sok szerettel : ' )
rbd-maite-perroni.hupont.hu
► Csak Neked! ;)
legjobbidezetekk.hupont.hu
31. Ingatlanpiacról minden (elemzések, stratégiák, országosan és Budapestről)
► ingatlan, ingatlanvásárlás, ingatlaneladás, ingatlanpiaci elemzés, CSOK-os eladó budapesti ingatlanok, CSOK-os eladó Budapest környéki ingatlanok
ingatlanpiaci-elemzo.hupont.hu
32. GTA San Andreas
► Minden, amit tudni kell a GTA-ról! Kódok, módok, végigjátszás és egyebek! :)
gta-sandreas.hupont.hu
33. KERTGONDOZÁS-KERTÉPÍTÉS-NYARALÓ KARBANTARTÁS
► Sokéves tapasztalattal a hátunk mögött vállalunk házi kertek, villák, társasházak, céges zöldterületek egész éves és alkalmi kertgondozását. Ha megbízható, magas szakértelemmel rendelkező csapatra szeretné bízni a kertgondozást, kertfenntartást
kertmesterek.hupont.hu
34. Álomfejtés
► Az embereket ősidők óta foglalkoztatják álmaik.Honnan erednek ezek a múló misztikus képsorok?Vajon mit jelentenek? Itt megtalálod a válaszokat,és az álomszótár segít az álom megfejtésében.
alomfejtes.hupont.hu
35. Igényes borovi fenyőbútor a legolcsóbban! +36/70-329-4217
► A ház minden zugát otthonná varázsoljuk! Hálószoba, nappali, étkező, gyerekbútor, előszoba fal, íróasztal, polc, nekünk nem okoz gondot!
borovibutor.hupont.hu
36. Angol Matematika
► Mathematics definitions and rules (to 11.a)
angolmatematika.hupont.hu
► Mi mindennel foglalkozonk! És most nektek köszönhetően már több, mint 14000 olvasónk van. Köszönjük. Új játékok.
tamaslapja.hupont.hu
38. Gyerekeknek mondókák,kifestők,képek,játékok,mesék
► Mindent a kis picúroknak!Bővült az oldal!Most már játék leírásokat is találtok!Nézz be ha kisgyereked van, hidd el megéri!!!
gyerkocoknek.hupont.hu
39. Selena Gomez,Rajongói oldal!
► Ha nagy rajongója vagy Selena Gomeznek,akkor gyere és nézz szét,mert ez az oldal,akkor neked való! Jó szórakozást:Póti Vivien szerkesztő
eenenenene.hupont.hu
40. tauben, pigeon, porumbei, postagalamb GÁSPÁR ISTVÁN
► A Pannon Maraton Klub 2009 - 2010 évben rendezett versenyeinek CSAPATBAJNOKA (jobbra a 85427 hím látható 755 km lerepülése után 2047 társát utasította maga mögé és 14 órai szállás után NEMZETKÖZI I. díjat nyert!
pannonmaraton.hupont.hu
41. ANNA LIGET - IFJUSÁGI TÁBOR A MÁTRA LÁBÁNÁL SZURDOKPÜSPÖKI
► látogasson el a www.nyikom.hu Kalandturák
annaliget.hupont.hu
42. GYÓGYITÓ NÖVÉNYEK, HOLISZTIKUS GYÓGYMÓDOK
► Fűben -Fában orvosság,természetes C vitaminok, az ANYATERMÉSZET által felkínált lehetőségek,gyógymódok és természetes terápiák
gyogyitonovenyek.hupont.hu
43. Lap-FölDI 3 - Online hírek és érdekességek
► Üdvözlöm a Kedves Olvasót! Lap-Föld az online média apró szegmense, ahol Önöket tájékoztatjuk a mindennapokról- hírek, tudósítások, érdekességek, és sok egyéb... fókuszban szűkebb pátriámmal- Tapolcával. Dancs István
lapfoldiharom.hupont.hu
44. :)DÓRI(:
► A szerelem a vágyakról és a szeretetról szól soha ne állj ellent neki:)
dory.hupont.hu
45. Üdvözöllek az oldalomon remélem tetszik majd a Demi rajongóknak!
► A Demi rajongók sok mindent tudnak kedvencükről,én azért leírtam egy oldalra amit tudok Demiről !!!
demi-lovatovivilapja.hupont.hu
46. Lap-FölDI 2 - Online hírek és érdekességek
► Üdvözlöm a Kedves Olvasót! Lap-Föld az online média apró szegmense, ahol Önöket tájékoztatjuk a mindennapokról- hírek, tudósítások, érdekességek, és sok egyéb... fókuszban szűkebb pátriámmal- Tapolcával. Dancs István
lapfoldiketto.hupont.hu
47. BÚTORFESTÉS, FESTETT BÚTOROK
► " Tág a világ, mint az álom,mégis elfér egy virágon "
butorfestes.hupont.hu
48. Vali Néni Kifőzdéje Verőce
► Minden héten új,változatos menü házias ízekkel és állandó napi ajánlattal!!
hazias-izek-olcso-ebed.hupont.hu
49. Magyarné Derszib Eti festőművész újdonságai
► Itt láthatók azok a legújabb fesmények, amelyek még nem kerülnek fel a művésznő fő honlapjára, annak következő frissítéséig. Jelen honlap frissítve: 2018. 07. 17.
magyar-derszib.hupont.hu
► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?
glutenmentesreceptek.hupont.hu
► Tudj meg minél többet a sztárokról!
lksztarok.hupont.hu
52. FŐTENGELY ÉKSZÍJTÁRCSÁK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon...
► Főtengely ékszíjtárcsák Audi, Bmw, Citroen, Chevrolet, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, Vw és minden autótípushoz!
fotengely-ekszijtarcsa.hupont.hu
► HIRDETÉS, INFORMÁCIÓ, REKLÁM
torokszentmiklos.hupont.hu
54. A SOMOGY MEGYEI ÉS KAPOSVÁRI CIVIL SZERVEZETEK SZÖVETSÉGE HONLAPJA
► A Somogy megyei civil szervezetek érdekvédelmi és szakmai, közösségfejlesztő, civilkontrollt képviselő nonprofit honlapja.
somogyicivilszovetseg.hupont.hu
55. Napocska csoport
► Köszöntelek a Kastély óvoda napocska csoportjának honlapján
napocskacsoport.hupont.hu
56. TURBÓCSŐ, TÖLTŐLEVEGŐ CSŐ - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon...
► Intercooler csövek: Audi, BMW, Citroen, Chevrolet, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Kia, Mazda, Nissan, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, VW és szinte minden autótípushoz elérhető áron..
turbocso-intercoolercso.hupont.hu
57. Bagolykő Mágustanodához tananyagok
► Megkönnyítik a vizsgázást a Bagolykő varázslatos világában
bktananyag.hupont.hu
► Ha szeretnél lovat,de nem engedik,neveld fel itt álmaid lovát/lovait!Sok fajta közül választhatsz!
gorinevelde.hupont.hu
59. Balos
► Baloldali értékeket képviselö honlap
balos.hupont.hu
60. wonderfulphotos
► Citate,Cofee, szep idezetes, verses, nevnapi, szuletesnapi kepek , hatter szettek, fejlecek, sorelvalasztok, feliratok , versek, idezetek! Az oldalak folyamatos feltoltes alatt allnak, latogass meg gyakrabban, koszonom , danke, multumesc , thanks.
wonderfulphotos.hupont.hu
61. Jobbulás kívülről és belülről. Egészség: Kiteljesedés testben és lélekben.
► A test és a lélek folyamatai összefüggésben vannak egymással. Egészítsd ki étrendedet természetes vitaminokkal, ásványi anyagokkal. Mindezt olcsón. Felesleges pénzkidobás nélkül. Közben lazíts és lásd meg a jobbulás lehetőségét a jövődre nézve!
jobbulas.hupont.hu
► ,,Légy te a változás, amit látni szeretnél a világban". Organikus pedagógia.Útmutató a családnak...gyakorlati tanácsok,használható tudás!
ovoda.hupont.hu
63. MOBIL KEMENCE GYÁRTÁS, FORGALMAZÁS. T+T KFT. DEBRECEN, Vadvirág u.15/c
► Vissza a hagyományokhoz! Étkezzen egészségesen, megőrizve ételei ízét, felidézve az elmúlt idők hangulatát! Tegye élménnyé a családi vacsorákat, baráti összejöveteleket! A múltunk kötelez!
mobil-kemence.hupont.hu
64. ÉRDI KÉPEK
► KÉPEK ÉRD VÁROS UTCÁIRÓL, ÉPÜLETEIRŐL, LAKÓIRÓL
erdikepekb.hupont.hu
65. Józsa "Solverus" István: Írá-Sock VIII., avagy "Úton a Biztos Pont felé"
► Kedves Olvasó! "Az Álmok völgye" c. nyolcadik verseskötetem a második korszak első kötete. Bár írásai hangulatuk miatt továbbra sem állnának helyt egy humor-magazinban, mégis azt mondhatom, ezek az évek életem legboldogabb időszakát jelentik nekem.
solverus-versek-viii.hupont.hu
66. TORTA RENDELÉS KAPOSVÁR - KISZÁLLÍTÁS KAPOSVÁR
► https://sutikaposvar.hu/
tortarendeleskaposvar.hupont.hu
67. No.1 Étterem és Gesztenye Vendégház, Lux Faház wellnessel a Mátrában
► Kiadó szobák,apartmanok,panzió,privát kuckó,kabin romantikus faház privát pezsgőfürdővel Parádfürdőn kilátó és vízesés közelében.Kirándulás lombos fák között erdős ,hegyvidéki környezetben.SZÉP kártyákat elfogadunk.Étterem a helyszínen.T:+36705149513
no-caffeevendeghaz.hupont.hu
68. Kimerültség, stressz, depresszió, vitamin, egészség, gyógynövények...
► Kimerült? Stresszes? Depressziós?... Egészség = vitamin, gyógynövények
vitaminok-gyogynovenyek.hupont.hu
► "Minőség és olcsó ár, Imre Hús-Vár Önre vár! Magyar hús a kezében, marad pénz a zsebében. Csomagoljuk, ahogy kéri, Ön megeszi ahol éri!"
husbolt.hupont.hu
70. ÁLOM - ÁLOMSZÓTÁR - ÁLOMFEJTÉS TÖRVÉNYEI - ÁLOM EGY ÉLET - TAPASZTALATOK
► ÁLOMSZÓTÁR - ÁLOM EGY ÉLET - TAPASZTALATOK - ÁLOMFEJTÉS TÖRVÉNYEI - ÉDESAPÁM - IMÁDSÁG
alomegyelet.hupont.hu
71. •.••♥Picicsajszi oldala♥••.•
► Lesd meg a menüpontokat!Köszike.•.••♥Gyere máskor is! Puszika•.••♥ Szijja.•.••♥
sztarok-kepek.hupont.hu
72. Nyers Csaba Károly natúrkonyhai szakács és rézdomborító weboldala
► Honfoglaláskori leletanyagok rekonstruált másai: tarsolyok, veretes övek, hajfonatkorongok, süvegek ...stb.
nyerscsaba.hupont.hu
73. Józsa "Solverus" István: Írá-Sock XIII., avagy "Úton a Biztos Pont felé"
► Kedves Olvasó! Sokan tették fel e kérdéseket: "Mi történt ezek után, mit írtál azóta?" Az Élet megy tovább, és vele én is sántikálva ballagok. Ahogy írtam, a sorok néha "maguktól" íródnak, megalapozva a továbbiakat... Lassan jövök, és biztosan... :-)
solverus-versek-xiii.hupont.hu
74. Hódmezővásárhely női kézilabdázásának története a kezdetektől napjainkig
► Ezen Internet-es hozzáféréssel szeretnénk mindenki számára megteremteni annak lehetőségét, hogy az általunk összegyűjtött, és megjelentetett, valamint az azóta eltelt időszak adataihoz is hozzá tudjon férni.
hmvkezitortenet.hupont.hu
75. MINDEN SZEMNAGYSÁGÚ KAVICS SZÁLLÍTÁS, ÁRAK BUDAPEST
► 4-8 kavics, 8-16 kavics, 16-32 kavics, 24-40 kavics, gyöngykavics, kulé kavics, kavics szállítás
kavicsszallitas.hupont.hu